Tótvázsonyi ravatalozó

„A” VÁLTOZAT

leírás

A tótvázsonyi református temető új ravatalozója sokkal inkább jel-jelkép, mint épület. Talán ama végső időket idéző csűr, talán egy sátor, de inkább kapuk-ajtók sora… Hisz vendégek, vándorok vagyunk e földön mindannyian, nincs biztos lakásunk-maradásunk, és életünk eseményei csak egy-egy újabb lépés, készület, próba az utolsóhoz, a nagy át- és belépéshez.
Az épület lényegében nem más, mint egy kapuzat, melyet egy meredek síkú nyeregtető és az azt támasztó filigrán ácsszerkezet alkot. A héjazat, mint egy sátorlap feszül ég és föld között, a faszerkezet gerendái pedig, mint egy imádkozó kéz ujjai fonódnak egymásba. Az egyszerű, téglalap alaprajzú épület egyik hosszoldala súlyos, ám alacsony kőfallal támaszkodik az anyaföldre, másik oldala szinte lebegni látszik. Míg bejárati véghomlokzata kapuként egészen nyitva van, a túlsó finoman lezár, bár lamellás síkja sejtetni engedi a túlsó világ fényeit. A figyelmes szemlélő az ácsszerkezet rajzolatában az ,,alfa” míg a padlóburkolat mintázatában az ,,ómega” görög betűit fedezheti fel…

„b” VÁLTOZAT

leírás

Mi vár miket halálunk után? Ki vár minket halálunk után? Talán senki sincs, aki nem teszi fel magának ezt a kérdést egy hozzátartozója halálának kapcsán, vagy megállva a nyitott sír mellett, esetleg egy temetés részvevőjeként. Hitünk szerint a ravatal nem csupán a búcsú és az emlékezés helye, hanem a találkozásé is. Találkozás azzal, aki kínzó kérdéseinkre választ, aki kétségbeesésünkben reményt, fájdalmunkra vigasztalást ad. Találkozás a Feltámadottal, aki győzött a halálon.
A református ravatalozó épülete egy végletekig egyszerűsített ház formáját mintázza. Ez nem csupán a mindannyiunk által ismerős (születésünk előttről ismerős) otthon képét idézi, (archetípusos, őskép), hanem többet annál, a vágyott és remélt örök otthonét, Az Atya házát. Ahová az egyszülött Fiú hazamegy, Ahová a tékozló fiú hazatér, és ahová a Feltámadott egyszer minket is kézenfogva hazavezet…
Kívül kemény sziklasír, erős kővár – csupa kő és fém. Belül melegséget sugárzó, óvó-védő fészek – vörösesbarna tégla béllet. Benne a még földön és már odaát élő szentek közössége. A magához ölelő, íves vonalú ülőpad az élőknek, urnafal a már elhunytaknak.
A tér tölcsérszerűen nyílik meg a gyülekező tér felé, egyik oldala teljesen nyitott, másik három oldala zárt. Az adódó trapéz alaprajz, a nyeregetővel finom asszimetriában egyesül egyetlen nagy befoglaló formává. A két végfal: a keretszerűen megnyíló első és a zárt végső ugyanazt a ház-motívumot ismétli: a születés és a halál jelképévé emelve azt. A végfal ugyanakkor mégsem egészen zárt (siratófal), mint ahogy hitünk szerint a halál sem jelenti a véget. Oldalról a remény fénysugara súrolja végig a felületet, szemből pedig a 3 lyukon betörő napfény már a feltámadás valóságát hirdeti. A lyukak aránya egyezik az urnafal falfülkéinek négyzetes arányával.

Adatok